Azsúrzománcba álmodott ékköves boglár
Régóta csodáltam a 17. századból való, arany és aranyozott ezüst boglárokkal díszített öveket, pártákat (1.kép). Ezeknek az ékkövekkel kirakott ötvösműveknek a viselését kevesen engedhették meg maguknak, de népszerűségük évszázadokat átívelt. Arany János sorai is alátámasztják ezen ékszertípus későbbi használatát. A költő visszaröpít az időben és szinte látjuk, ahogyan az elegáns ruhát viselő hölgyek ékszerein megcsillan a gyertya fénye: „Csillagzott a gyertya ezerféle kőben, Gyémántos boglárban, arany karkötőben”.
Régóta csodáltam a 17. századból való, arany és aranyozott ezüst boglárokkal díszített öveket, pártákat (1.kép). Ezeknek az ékkövekkel kirakott ötvösműveknek a viselését kevesen engedhették meg maguknak, de népszerűségük évszázadokat átívelt. Arany János sorai is alátámasztják ezen ékszertípus későbbi használatát. A költő visszaröpít az időben és szinte látjuk, ahogyan az elegáns ruhát viselő hölgyek ékszerein megcsillan a gyertya fénye: „Csillagzott a gyertya ezerféle kőben, Gyémántos boglárban, arany karkötőben”.
A tervrajz (2. kép) évekkel ezelőtt készült, de mindig volt sürgősebb, fontosabb munka, ezért a megvalósítás elmaradt. Most azonban újra előkerült a régi vázlatgyűjtő mappa és az ösztöndíjas munka keretében áttört zománccá fogalmaztam át a régi boglár ihlette ékszert.
A méretarányos rajzot számítógépes munkával pontosítottam és a sík, alaplemezre ragasztottam. A lemez anyaga sárgaréz, vastagsága 1.7 mm, az alapanyagválasztás oka, hogy a tárgy öntőmintaként szolgál a későbbi munkafolyamatokban. Az áttöréseket fűrésszel alakítottam ki (3-4. kép).
Ezután a fűrésznyomok eltüntetése következett különböző formájú reszelők segítségével. A tisztázást követően fa alátéten kalapács segítségével óvatosan megdomborítottam a formát (5-6. kép).
A kész mesterdarab további megmunkálása precíziós öntéssel történt, melynek eredményeképpen 3 darab, azonos méretű, ezüst alapanyagú bogláron tudtam tovább dolgozni.
A zománcozás előtt alátétlemezt készítettem, melyet szintén domborítani kellett, úgy, hogy pontosan illeszkedjen a boglár alsó ívéhez (7. kép).
A zománcozás több lépésben történt, 3-4 utántöltést igényeltek a rekeszek (8. kép).
Nem zománcoztam valamennyi áttörést, csak bizonyos mintaelemek kaptak színt, így emlékeztetnek a drágakövekkel kirakott boglárokra. Az égetéseket követően csiszolás következett, majd fényező égetés és a felület végső kidolgozása, fényesítése. Végül egy szetté állt össze a három ékszerdarab (10. kép).
A domború forma medálként való alkalmazásával az volt a célom, hogy az azsúrzománc számára elegendő fény juthasson a tárgy belsejébe, megmutatva ezzel a fénnyel átjárt színek erejét (9. kép).
Cimkék:
